Business coaching

Egyénre szabott vezetőfejlesztés

Az üzleti (business) coaching azoknak a vezetőknek és vállalkozóknak lehet igazán hasznos, akik a siker zálogát vezetői szemléletükben, készségeikben, illetve a munkatársi kapcsolatok fejlesztésében, a munkahelyi légkör és jól-lét erősítésében látják.

Ez a folyamat a konkrét helyzet megoldásában nyújtott segítségnél jóval többet képes adni. A coaching hatására ugyanis képessé válhatunk más vezetői látásmóddal, gazdagabb vezetői eszköztárral felvértezve szembenézni az üzleti élet jövőbeli kihívásaival is.

A business coaching során általában az alábbi területek valamelyikére fókuszálunk:

  • Vezetői készségek fejlesztése és vezetői szereptudatosság: ha szeretnél fejlődni olyan vezetői eszközökben, mint a hatásos kommunikáció, a visszajelzés, a delegálás, a konfliktuskezelés vagy a motiválás, segíthetek elsajátítani, továbbfejleszteni az ehhez szükséges vezetői készségeidet.
  • Szakértőből vezetővé válás: ha nemrég váltál senior szakértőből vezetővé, akkor segíthetek neked megérteni és elsajátítani a hatékony, eredményes és emberséges (!) vezetéshez szükséges szemléletet és vezetői eszköztárat.
  • Teljesítménymenedzsment: Ha a csapatteljesítményt szeretnéd növelni, akkor segíthetek a beavatkozási pontok azonosításában, a támogatásommal pedig a hatékonyságot és az eredményességet növelő fejlesztési tervet dolgozhatunk ki.
  • Változáskezelés: szervezeti változások, átalakulás, vagy új rendszerek bevezetése esetén segíthetek támogatni mind a vezetőt, mind a csapatot a változások kezelésében és az alkalmazkodásban.
  • Autentikus vezetői stílus: ha szeretnél hiteles és magabiztos vezetőként, jó munkahelyi légkört megteremtve és fenntartva vezetni, akkor segíthetek az ehhez szükséges készségeid, erősségeid tudatosításában, és a saját, csak rád jellemző vezetői hangod megtalálásában.
  • Konfliktuskezelés: csapaton belüli vagy vezető-beosztott közötti konfliktusok esetén nemcsak a konkrét helyzet megoldásában segíthetek: hosszabb távon a konfliktuskezeléshez szükséges alapvető készségek fejlesztésében is támogatást nyújthatok.
  • Karrierfejlesztés: Ha vezetőként vagy szakemberként szeretnéd a karrieredet, akár a vállalaton belül, akár új lehetőségeket keresve, előmozdítani, támogatást nyújthatok a karriercéljaid pontos megfogalmazásában, céljaid elérésében és a szakmai fejlődésedben is.

Ha szívesen dolgoznál velem, fordulj hozzám bizalommal, hogy egy ingyenes konzultáció keretében beszélgessünk!

Kapcsolatfelvétel